Orchidea túra 2017

Csoportkép

Minden év májusában szervez Orchidea túrát a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága a Páhi mellett található csodálatos lápréteken. 2016 óta a területet a Kolon-tavi Orchideák tanösvényen is megtekinthetik az orchideák szerelmesei.

Idén a nagy érdeklődésre való tekintettel május 20-án és 21-én volt lehetőség szakvezetéssel körbemenni a tanösvényen. Az első nap 48-an, a második nap 28-an vettek részt a programon. Érkeztek Budapestről, Szegedről, Kiskunhalasról, Szolnokról, Kecskemétről és a Kolon-tavat környező helyi településekről is. A program elején átadásra került Páhi központjában négy tanösvény tábla, melyek segítségével a látogatók többet megtudhatnak a településről, a Kolon-tóról és a tanösvényről. A táblákat Páhi Önkormányzata készítette, a szakmai anyagot a Futóhomok Természetvédelmi Egyesület állította össze. A 4-5 órás kellemes séta alatt rengeteg érdekességgel találkoztak a túrázok mind a növényvilág, mind az állatvilág témakörében.

A sztárok természetesen a csodaszép orchidea fajok voltak. Gyönyörűen virágzott a mocsári kosbor, a poloskaszagú kosbor, a vitézkosbor, a húszszínű ujjaskosbor, a fehér madársisak, a tojásdad békakonty és a fokozottan védett pókbangó.

Köszönjük az részvételt, jövőre is sok szeretettel várunk mindenkit!