Beszámoló

A National Geographic Online írása

Képes beszámoló

Turóczi Tiborc fotókiállítása

 

 

 

 

 

 

 

 

Az ünnepség résztvevőit házigazdaként Németh Ákos köszöntötte, majd átadta a szót Tajti Lászlónak, a Kiskunsági Nemzeti Park Őrszolgálat-vezetőjének, aki a Nemzeti Park képviseletében volt jelen. Rövid köszöntője után átadta a szót Dr. Bankovics Attilának, az MME elnökének. Bankovics Attila röviden felsorolta a kiskunsági madárgyűrűzés kezdeti állomásait, majd beszélt a Kolon-tavi Madárvárta múltjáról és jelenéről. Ezt követően Dr. Iványosi Szabó András köszöntötte az egybegyűlteket, aki Kecskemét Város alpolgármestere, korábban a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatója volt. Röviden ismertette a tó kialakulását és a védetté nyilvánításának történetét. Beszámolt a kezdeti nehézségekről, a vízháztartási problémákról, végül további tíz éves eredményes munkát kívánt. Karcza Zsolt, az MME Gyűrűző Központ vezetője pontos adatokkal ismertette a Kolon-tavon és országos viszonylatban elért gyűrűző eredményeket. Ezt követően Németh Ákos köszönte meg az eddigi sikeres munkát. Az összegyűlt vendégsereget áthívta Turóczi Tiborc fotókiállítására, melynek helyszíne a kezdeti gyűrűző tábornak helyt adó B. Bognár tanya volt. A fotókiállítás megtekintése után elfogyasztottuk a birkapörköltet, melyet Kovács László, a Duna-Dráva Nemzeti Park Tájegységvezetője készített el. Az ünnepségre közel nyolcvan ember látogatott el. A rendezvényen jelen voltak a Nemzeti Park jelenlegi és korábbi dolgozói közül számosan, valamint a Magyar Madártani Egyesület vezetői, és jó néhány munkatársa. Más magyarországi gyűrűző állomásokról is többen tiszteletüket tették az ünnepélyen, az Ócsai Madárvárta vezetője Dr. Csörgő Tibor, valamint a Fertő-tavi Ornitológiai Tábor (FOT) képviseletében Dr. Tokody Béla.

Az eddigi munkáról rövid összefoglaló a számok tükrében:

       Összesen 134 madárfaj 220.000 egyedét jelöltük a tíz év alatt. A jelentősebb fajok az alábbiak voltak: füsti fecske 71.500 pld; cserregő nádiposzáta 33.000 pld; foltos nádiposzáta 22.000 pld; kék cinege 15.500 pld; fülemülesitke 14.000 pld, ami az országos gyűrűzés 52%-át teszi ki. A Madárvártán megjelölt madarakból a külföldi visszafogások a következőképpen alakultak: fülemülesitke 65 pld; cserregő nádiposzáta 24 pld; füsti fecske 18 pld; foltos nádiposzáta 10 pld. A Madárvártán az alábbi külföldön jelölt madarak kerültek befogásra: füsti fecske 32 pld; fülemülesitke 29 pld; foltos nádiposzáta 21 pld; cserregő nádiposzáta 20 pld.

            Név nélkül szeretnénk köszönetet mondani azoknak a lelkes madarászoknak, akik nélkül ez az eredményes munka nem jöhetett volna létre.

Németh Ákos, Pálinkás Csaba